A KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú, „A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása” című kiemelt projekt célja a közszolgálat emberi-erőforrás gazdálkodás menedzsment eszközeinek fejlesztése, valamint az életpályák működtetési feltételeit biztosító kormányzati, szervezeti és személyes közszolgálati kompetenciák fejlesztése.

A Projekt a közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását a pályára vonzás – beillesztés – pályántartás hármas egységében kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a pályaorientáció, a mentori rendszer, a kiválasztás, a mobilitás, a tudásmegosztás, valamint a szervezeti teljesítményértékelés és a közszolgálati személyzetpolitikai döntéshozatal támogatása azon kiválasztott célterületek, amelyeken a megvalósítók fontos vállalásokat tettek.

A Projekt Szakmai vezetőségének szervezésében a „Szakmai oktatásban közreműködő szakképző intézmények oktatóinak részére tájékoztató” címmel szakmai rendezvény került megrendezésre 2020. augusztus 25-én. A rendezvény keretében az érintett intézmények oktatói tájékoztatást kaptak a szakképzési rendszer átalakításáról, különös tekintettel a 2020.szeptember 1-jén induló új, technikumi, belügyi pályaorientációs célú szakmai formákra. Az Országos Rendőr-főkapitányság részéről bemutatásra kerültek a pályaorientációs képzéssel kapcsolatos tapasztalatok és az új szakvizsga rendszerrel összefüggésben a rendőr –szakmai irányok, elvárások. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, mint a Projekt konzorciumi tagja részéről új lehetőségként ismertetésre került a „Közigazgatási ismeretek” új tantárgy.