A Belügyminisztérium, mint a Szolidaritási Alapok, valamint a Belső Biztonsági Alap és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapok Felelős Hatósága az európai uniós finanszírozásból megvalósuló projektek végrehajtása során kiemelten fontosnak tartja, hogy a közbeszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolításában résztvevő munkatársak naprakész tájékoztatást kapjanak a közbeszerzések gyakorlati kérdései tekintetében.

Az Országgyűlés által elfogadott új közbeszerzési törvény 2015. november 1-jén lépett hatályba, és hamarosan elkészülnek az új törvényhez kapcsolódó új végrehajtási rendeletek is. Az új szabályozási eszközök megismerése kulcsfontosságú a jogszerű és hatékony közbeszerzési eljárások lefolytatása kapcsán, ezért a Belügyminisztérium szakmai konferencia keretében kívánt segítséget nyújtani a közbeszerzési tevékenységben érintett munkatársak részére a megfelelő jogalkalmazás elősegítése érdekében.

A konferenciára 2015. november 18-án került sor a Belügyminisztérium színháztermében. A konferencia napirendjét, valamint az elhangzott előadások prezentációit a kapcsolódó anyagok közt érhetik el.