Megkezdődött a rendőrség elektronikus rendszereinek korszerűsítése a Közép-magyarországi régióban

Publikálva: 2013. szeptember 17.


Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program támogatásával a Belügyminisztérium 2 milliárd forintból valósítja meg „A rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése a Közép-magyarországi Régióban” című kiemelt projektjét, amelynek első eredményeként megtörtént az új és a meglévő munkaállomások központi kiszolgálását biztosító Microsoft szerver szoftver és kliens licencek beszerzése.

A projektet 2012. december 1-je és 2014. március 31-e között a Belügyminisztérium valósítja meg az Országos Rendőr-főkapitányság, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésével. A projekt célja a rendőrség elektronikus rendszereinek korszerűsítése, bővítése, így az egyes közigazgatási folyamatok elektronikus támogatásának szélesítése, valamint az informatikai megbízhatóságot növelő hardverkörnyezet és technikai eszközrendszer fejlesztése, ezzel elősegítve az ügyfelek gyorsabb és korszerűbb kiszolgálását a Közép-magyarországi régióban.

A szervezetek számára jelentős technológiai kihívás az informatikai környezet korszerűségének biztosítása. A kliens és a szerver oldali géppark, valamint a rendelkezésre álló licence állomány elavult, sok esetben eléri a 10 éves kort, azonban a szükséges amortizációs cseréket az elmúlt időszakban nem sikerült végrehajtani.

A rendőrségen belül a dolgozók munkaállomásainak alkalmasnak kell lenniük a rajtuk keresztül folyó adatok védelmére, valamint a kor elvárásainak megfelelve, a különböző informatikai rendszerek összekapcsolásával képesnek kell lenniük a hatékonyabb, gyorsabb ügyintézés biztosítására. Mindezek érdekében a projekt során az infokommunikációs infrastruktúrát korszerűsítik, illetve két szakterületen modernizálják az ügyviteli-ügyfeldolgozási folyamatokat, továbbá a Rendőrségi Igazgatási Központban fejlesztik az ügyfélfogadó- és irányító rendszereket is.

Ennek megfelelően a projekt három részből áll. Az első projektelem keretében sikeresen megtörtént a munkaállomások központi kiszolgálásához a Microsoft szerver szoftver és kliens licencek beszerzése. Jelenleg folyamatban van 4000 darab korszerű munkaállomás és kapcsolódó központi szerver infrastruktúra beszerzése, majd rendszerbe illesztése a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság telephelyein. Az első projektelem további feladata a régió rendőrségi munkaállomás parkjának szerver oldali konszolidációja érdekében hálózati eszközök beszerzésével három helyi kapitányság lokális hálózatának korszerűsítése is.

A második projektelem végrehajtása a rendőrségnél jelenleg használt „Robotzsaru” integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszert fejleszti tovább – a közlekedésrendészeti illetve az igazgatásrendészeti modulok létrehozásával. A harmadik projektelem keretében modernizálásra kerül a Rendőrségi Igazgatási Központ ügyfélfogadó- és irányító rendszere is: átépítik az ügyfélfogadó teret, felújítják és lecserélik a beléptető rendszer egyes elemeit, valamint új beléptető kártyákat és egy új, ügyfélbiztonságot növelő csomagátvilágító berendezést szereznek be.

A projekt lezárása után a fentebb részletezett modern eszközpark és infrastrukturális háttér beszerzésének, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság épületében lezajló ügyfélfogadó- és irányító rendszer korszerűsítésének köszönhetően gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés valósulhat meg a Közép-magyarországi régió lakossága számára. A projekt tapasztalatai és eredményei mintaként használhatók – további források elnyerése esetén – a korszerűsítés országos kiterjesztésére is.

Menü

Főoldal

Navigáció