KEOP-7.14.0/15-2015-0007

A Belügyminisztérium 2015. augusztus 31-én pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett KEOP-7.14.0/15 számú, Kormányhivatalok és Minisztériumok 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése című pályázati konstrukcióra.

A konstrukció célja energia-megtakarítást eredményező beruházási projektek előkészítése a 2014-2020 közötti időszakra, melynek keretében elkészül a pályázó szervezet vonatkozásában értelmezett épületállományi kataszter, majd a kataszterben található épületek meghatározott szempontrendszer szerinti rangsorolását követően megtörténik a kiválasztott épületek energiahatékonysági fejlesztéseihez szükséges tervezési, előkészítési feladatok megvalósítása.

A KEOP-7.14.0/15-2015-0007 azonosítószámon regisztrált, A Belügyminisztérium 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése című projekt keretében elkészült a belügyi ágazatra értelmezett épületállományi kataszter tábla, amelyben 71 darab ingatlan került feltüntetésre.

Ezen épületek közül energetikai szakmai szempontok alapján tíz darab épület került kiválasztásra, amelyből kettő a Budapesti Rendőr-főkapitányság, egy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, egy a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság, egy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, egy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, egy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, kettő az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, egy pedig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága épülete.

A kiválasztott tíz épület vonatkozásában megkötött tervezési szerződések keretében az épületek energetikai felmérése alapján megtörtént a javasolt energetikai korszerűsítések, elérhető energia megtakarítások és fejlesztések költségvonzatának becslése, valamint az épületenergetikai fejlesztések megvalósításra történő teljes körű kidolgozása megújuló energiaforrás hasznosításának tervezésével.

Az energiahatékonysági fejlesztések fizikai megvalósításra a 2014-2020 közötti programozási időszakban kerül sor a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) terhére.

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap és a Magyar Állam által nyújtott közel 100 millió forintos támogatásból valósult meg.